Az Országgyűlés hétfőn a katasztrófavédelmi törvény összes olyan rendelkezését hatályon kívül helyezte, amely összefüggésben áll a katasztrófavédelmi hozzájárulással.
A katasztrófavédelemről szóló, illetve az ahhoz kapcsolódó törvények tavalyi módosítása után 2012-től kellett katasztrófavédelmi hozzájárulást fizetniük a veszélyes anyagokkal foglalkozó üzemeknek.
A hozzájárulást a veszélyes tevékenységből eredő árbevétel után kellett megfizetni, azonban ha ez nem volt kimutatható, akkor az adó alapja a hozzájárulást fizető társaság teljes nettó árbevétele volt.
A törvénymódosítás kezdeményezői utóbbi rendelkezést minősítették jogbiztonságot sértőnek, mondván: sok esetben teljesen lehetetlen megállapítani a katasztrófavédelmi hozzájárulás mértékét, ezért az ellentétbe került a jogalkotó eredeti szándékával, vagyis, hogy a fizetési kötelezettség arányban álljon a veszélyes tevékenységgel. Emellett megjegyezték azt is, hogy a kisebb vállalkozásoknak a hozzájárulással járó adminisztráció is aránytalanul nagy terhet jelentett.
A katasztrófavédelmi hozzájárulás mértéke a most hatályon kívül helyezett jogszabály alapján az adóalap 0,1 százaléka volt, az összeg legfeljebb negyedét azonban a veszélyes tevékenység jelentette kockázat csökkentésére lehetett fordítani.
Katasztrófaigazgatás és tűzvédelem
Ha a fenti kérdések bármelyike felmerült Önben, akkor ez a könyv Önnek szól! Katasztrófaigazgatás, tűzvédelem Szerzőink a hangsúlyt a megelőzés, védekezés, helyreállítás hármasra helyezik. Részletesen ismertetik a megváltozott hatályos jogszabályok előírásait, miközben gyakorlati útmutatót adnak a katasztrófa helyzetek megelőzésére, azok elleni védekezésre és a bekövetkezett katasztrófák utáni rehabilitációra. A kiadvány célja kettős, mind a szakirányú oktatás, mind a gyakorlati élet szereplői számára elengedhetetlen. | |
![]() | Sándor Angéla |
![]() | Telefon: +36 (1) 428-3883 |
![]() | E-mail: a.sandor@dashofer.hu |
| 2013. május | ||||||||
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V | ||
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||||
6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | ||
13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | ||
20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | ||
27 | 28 | 29 | 30 | 31 | ||||
|
|
||||||||