Magyarország éghajlati kockázatai területenként jelentős eltérést mutatnak. Bár az ország nem rendelkezik tengerparttal, és nem érintett trópusi szélsőségekben, a hőhullámok, az aszály, a hirtelen lezúduló csapadék és az árvizek egyre nagyobb terhelést jelentenek a településekre, az infrastruktúrára és a gazdaságra. A klímakockázat hazai értelmezésében nem egyetlen veszélyt kell vizsgálni, hanem azok együttes hatását a beépített környezetre, a vízgazdálkodásra és a termelési rendszerekre.
A klímakockázati megközelítés lényege
A klímakockázat nem azonos az éghajlati jelenségek előfordulásával.
A kockázat ott a legnagyobb, ahol:
- az időjárási szélsőségek gyakoriak vagy erősödnek,
- a természeti adottságok érzékenyek,
- a települési infrastruktúra sérülékeny,
- a gazdasági tevékenység erősen kitett az időjárásnak.
Egy hazai klímakockázati index ezért elsősorban azt mutatja meg, hol ütközik össze a klímaváltozás a meglévő szerkezeti gyengeségekkel.
Kiemelten érintett térségtípusok Magyarországon
Alföldi és délkeleti térségek – hőstressz és aszály
Az Alföld nagy része fokozódó hőterhelésnek és vízhiánynak van kitéve.
A nyári hőhullámok gyakorisága és hossza nő, miközben a csapadék időbeli eloszlása kedvezőtlenebbé válik. Ez egyszerre érinti:
- a mezőgazdasági termelést,
- az ivóvízbázisokat,
- a települések élhetőségét.
A városi hőszigethatás különösen az alacsony zöldfelületi arányú településeken jelent egészségügyi és gazdasági kockázatot.
Nagy folyók menti térségek – árvíz és belvíz
A Duna, a Tisza és mellékfolyóik mentén fekvő települések klímakockázata elsősorban vízhez kötött.
A tavaszi és nyár eleji időszakban a gyors hóolvadás és az intenzív csapadék együttese növeli az árhullámok kockázatát, míg a síkvidéki területeken a belvíz okoz visszatérő problémát.
Ezekben a térségekben a kockázat nem kizárólag a vízszinttől függ, hanem az árvízvédelmi infrastruktúra állapotától és a területhasználattól is.
Domb- és hegyvidéki területek – villámárvizek és talajerózió
Az…