Ma van 2021.10.19

Input:

Szennyezettségi értékek a talajokra

2021.09.20, , Forrás: Verlag Dashöfer (http://www.dashofer.hu)

Számos olyan esettel találkozhatunk akár magánemberként is, amikor hasznos lehet információt szerezni arról, hogy a minket körülvevő talaj nem szennyeződött-e. Gondoljunk például akár egy telekvásárlásra, akár a telkünk feltöltésére, amikor a telek megvásárlása, vagy a föld elterítése előtt célszerű meggyőződni arról, valóban megfelelő minőségű-e a tulajdonunkba kerülő föld.

 

A talaj a földkéreg legfelső rétege, amely ásványi anyagokat, szerves anyagot, vizet, levegőt és élő szervezeteket tartalmaz. Ez a föld, a levegő és a víz közötti határfelület, és itt található a bioszféra legnagyobb része. A talaj rendkívül összetett és változékony közeg. Európában több mint 320 fontosabb talajtípust azonosítottak, és mindegyiken belül a fizikai, kémiai és biológiai tulajdonságok nagyszámú változata fordul elő. Mivel a talajképződés rendkívül lassú folyamat, a talaj alapvetően nem megújuló erőforrásnak tekintendő. Az emberiség létének egyik alapfeltétele a termékeny és szennyezéstől mentes talaj megléte. Ahogy azt az Európai Unió talajvédelemről szóló tematikus stratégiája is hangsúlyozza, a talajromlás komoly problémát jelent napjainkban, amelynek egyik fő okozója az emberi tevékenység. A helytelen mezőgazdasági és erdőgazdálkodási módszerek alkalmazása, az ipari tevékenység okozta szennyezések, a városi és ipari terjeszkedés mind negatív hatással bírnak a talaj szempontjából, akadályozzák, hogy a talaj ellássa széles körű funkcióit és feladatait az ember és az ökológiai rendszerek szolgálatában. A talajszennyezés a felszín alatti vizek szennyeződését is maga után vonhatja, ami nemcsak a talajlakó élőlényekre ártalmas, hanem az emberek körében is egészségkárosodást okozhat. Komoly problémát jelent az ivóvízbázisokra, valamint a szennyező anyagok a talajból az ott termelt növényekbe, és így az élelmiszerekbe is bekerülhetnek.

 

Amennyiben olyan körülmények merülnek fel, amelyek alapján azt feltételezzük, hogy a talaj, amellyel kapcsolatban állunk (pl. megvásárolt telkünk, vagy a kertünkbe szállított föld), esetlegesen szennyeződhetett, célszerű akkreditált laboratóriumi vizsgálatokkal ellenőriztetni a talaj minőségét. A Nemzeti Akkreditáló Hatóság (NAH) honlapján tájékozódhatunk arról, hogy mely laboratóriumok akkreditáltak talajvizsgálatok elvégzésére.

 

A talajok szennyezettségének ellenőrzésekor a földtani közeg és a felszín alatti víz szennyezéssel szembeni védelméhez szükséges határértékekről és a szennyezések méréséről 6/2009. (IV. 14.) KvVM–EüM–FVM együttes rendelet szerinti paramétereket és az abban szereplő határértékeket kell szem előtt tartanunk. A talajokra a rendelet 1. mellékletében és a 3. melléklet A) részében részletezett határértékek a mérvadóak, amelyet lentebb tételesen ismertetünk. Ezek a mellékletek nagyon sok paramétert tartalmaznak, a teljes kör vizsgálata így igen magas költségekkel járna, ezért minden esetben azokat a szennyező anyagokat kell vizsgálni, melyek előfordulása a területen korábban és jelenleg végzett tevékenységek alapján valószínűsíthető. Ha semmi információnk nincs erről, úgy első körben egy általános képet kaphatunk a következő javasolt vizsgálatok elvégeztetésével: TPH; toxikus fémek (As, Cd, Co, Cr, Cu, Mo, Ni, Pb, Zn, Se, Hg); pH, nitrit, nitrát, ammónium, szulfát. Ezeket a vizsgálatokat viszonylag elérhető áron be lehet vizsgáltatni, és egy általános képet kaphatunk a talaj szennyezettségi állapotáról. Fontos, hogy a mintavétel is


Leglátogatottabb képzés

Online szemináriumok (webináriumok):                                  

Jelenleg nincs megrendezésre kerülő webináriumunk!

                           

Tantermi képzéseink:

Jelenleg nincs megrendezésre kerülő szemináriumunk!

 

 

Annak érdekében, hogy az Önnek legjobb olvasási élményt nyújthassuk oldalunkon, cookie-kat használunk. A cookie-król, illetve használatukról részletesebb információkat a következő linken találhat: ide. Amennyiben a "folytatás" gombra kattint, vagy tovább használja oldalunkat, Ön tudomásul veszi a cookie-k használatát.