Nepstupn dokument, nutn pihlen
Input:

Csak regisztrált felhasználóknak hozzáférhető tartalom!

 

Ehhez a dokumentumhoz ingyenes a hozzáférés, de csak regisztrált felhasználók számára lehetséges.

 

A dokumentum nézőképe:

Újfent megbuktak a magyar cégek: kétharmaduk csal

2019.10.21, Forrás: HVG (http://www.hvg.hu/)

Egyszerűen nem tud javulni a statisztika, bármit is csinál a hatóság. 

Az első félévben 9 731 cégnél végezett ellenőrzést a munkaügyi hatóság, és 6 537-nél, azaz az ellenőrizettek 67 százalékánál találtak is szabálytalanságot. Hiányosság az ott dolgozó 37 139 fő 58 százalékát (21 640) érintette.

Mindez azt is jelenti, hogy évek óta hiába jelentik be sokszor előre az ellenőrzést, a magyar cégek hozzáállása nem javul, a vizsgált dolgozók 13,86 százalékát például máig feketén foglalkoztatták. Sőt, ha ezt a bűncselekményt nézzük, akkor arányaiban még nőtt is a számuk, hiszen egy éve „csak” 11,47 százalék volt az arányszám.

Nem meglepő módon továbbra is az építőipar a leginkább érintett szektor, igaz, már annak is örülni lehet, hogy most csak a dolgozók közel harmada (27,99 százaléka) volt feketén foglalkoztatott, hiszen 2011 első félévében még 45,75 százalék bukott meg. A probléma jelentősen érinti még a mezőgazdaságot is, hiszen a szektorban vizsgált cégeknél az dolgozók 18,96 százaléka volt feketén foglalkoztatott, míg a vendéglátásban 13, a kereskedelemben pedig 10,15 százalék.

A teljes cikk megtekintéséhez, kérjük kattintson IDE!

Ingyenes hozzáférés csak a regisztrált felhasználók számára lehetséges.

Már regisztrált felhasználó? »

Még nem tag? » Ingyenes regisztráció


 

Annak érdekében, hogy az Önnek legjobb olvasási élményt nyújthassuk oldalunkon, cookie-kat használunk. A cookie-król, illetve használatukról részletesebb információkat a következő linken találhat: ide. Amennyiben a "folytatás" gombra kattint, vagy tovább használja oldalunkat, Ön tudomásul veszi a cookie-k használatát.