Nepstupn dokument, nutn pihlen
Input:

Csak előfizetőknek hozzáférhető tartalom!

Ehhez a dokumentumhoz csak az Műszakifórum Alap előfizetői férhetnek hozzá.

A dokumentum nézőképe:

Rekultivált hulladéklerakók monitoring jelentése

Garantált 2020.07.31, , Forrás: Verlag Dashöfer (http://www.dashofer.hu)

A hulladéklerakók üzemeltetői mind az üzemelés, mind a bezárás, rekultiváció és utógondozás fázisában kötelesek a hatóság által meghatározott monitoring rendszereket fenntartani, valamint az eredményekről a vonatkozó jogszabályok szerinti adatszolgáltatásokat megtenni. Lassan zárul az első félév, így számos lerakó esetében már rendelkezésre állnak felszín alatti víz vizsgálati eredmények, amely alapján teljesíthető a FAVI-MIR KM adatszolgáltatás.

A hazai hulladéklerakóinkat tekintve nagyjából tíz évvel ezelőtt történt egy jelentős mérföldkő, amelynek hatására az országban üzemelő, nem megfelelő műszaki védelemmel ellátott hulladéklerakók bezárásra kerültek, majd megkezdődhetett a rekultivációs munkálatok kivitelezése. A hulladéklerakók rekultivációja azonban nem azt jelenti, hogy a lerakóval kapcsolatosan mindenféle kötelezettség megszűnik. Az utógondozási időszak alatt ugyanis számos kötelezettséggel kell számolni, így többek között a monitoring rendszerek üzemeltetése és adatszolgáltatások teljesítése.

A hulladéklerakó utógondozását a környezetvédelmi hatóság engedélye alapján kell végezni. A hatóság az utógondozási időszak meghatározásakor figyelembe veszi azt az időtartamot, ameddig a hulladéklerakó még kockázatot jelenthet a környezetre. Az utógondozási időszakban a rekultivált hulladéklerakó karbantartásáért, megfigyeléséért és ellenőrzéséért az üzemeltető felelős. 

A rekultivált hulladéklerakókra vonatkozó egyik legfontosabb kötelezettség a felszín alatti vizek állapotának megfigyelése, valamint a monitoring kutakból megvett vízminták vizsgálati eredményei alapján az előírt adatszolgáltatások és jelentések elkészítése.

Az elvégzett ellenőrzésekről, megfigyelésekről, valamint a gyűjtött vizsgálati eredményekről az üzemeltetőnek egyrészt


Ehhez a dokumentumhoz csak az Műszakifórum Alap előfizetői férhetnek hozzá.

Tudjon meg többet a Műszaki Fórumról!

 

Annak érdekében, hogy az Önnek legjobb olvasási élményt nyújthassuk oldalunkon, cookie-kat használunk. A cookie-król, illetve használatukról részletesebb információkat a következő linken találhat: ide. Amennyiben a "folytatás" gombra kattint, vagy tovább használja oldalunkat, Ön tudomásul veszi a cookie-k használatát.