Egyre több munkáltatónál alkalmazzák már hazánkban is a Last Minute Risk Assessment-et, rövidítve az LMRA-t. E fogalom a munkavédelmi jogszabályainkban ismeretlen, helytelen értelmezése problémákhoz vezethet, hiszen nem lehet összetéveszteni pl. az Mvt. 54.§-ban rögzített kockázatértékelés kötelezettségével.
Talán pontosabb az a meghatározás, hogy tevékenység közvetlen megkezdése előtti veszélyazonosítás, melyet egy kérdőlista (csekklista) alapján az érintett munkavállaló általában maga végzi.
A magánéletben is jó hasznát vesszük az ellenőrző listának, hiszen így is csökkenthetők a veszélyek, így a kockázatok. E sorok írója lelkes süteménykészítő, főleg a kelttészták terén ért el jogosnak vélt elismerést. Volt már rá példa, hogy valamit kihagytam a tésztából. Ha ez csak a mazsola, akkor a baleset nem ítélhető meg súlyosnak, de ha a sót felejtem el, az – némi túlzással – már tragédia. Tanulságot leszűrve mindig előveszem a jegyzetemet még akkor is, ha már számtalanszor alkalmaztam a technológiát. (Ebbe beletartozik a sütés ideje és a sütési hőfoka is.)
A gépkocsi oktatója gyakran utal a SIKK-es indításra, vagyis sebesség, index, körülnézés, kézifék folyamatára, amit ugyan a tanuló nem kap meg papíralapon, de az oktató megkövetelheti az induláskor annak szóbeli ismertetését.
A filmekben gyakran látható az a jelenet, hogy indulás előtt a…